Új piaci versenyző a térkövezésben

Egy gyerekkori ismerősöm egyetemi tanulmányai alatt mindenféle kőműves és térköves munkákat vállalt el, hogy önfenntartó lehessen. Csodálom azért, mert aktív fizikai munka mellett csinálta végig a külkereskedelmi szakot, nem pedig egy kényelmesebb, bár számára alantosabb irodai munkát vállalt el. Azért gondolta a szakterületi, ám irodai munkákat alantosabbnak, mert tudta, hogy ott nem szakmai fejlődés várna rá, csak egy mindenes szerep, aki azt a munkát csinálja meg, ami a többi, felette álló kollégának derogál. Úgy gondolta, hogy ez a nyomás majd elegendő lesz a kötelező szakmai gyakorlat alatt, és inkább csinál olyan munkát, amihez tényleg nem ért, de ott nem is bánja az ember, ha legalulról kell kezdenie.

A kőműves munkákat nem mindig szerette, főleg, amikor a magasban kellett dolgozniuk, mert egy enyhe tériszonnyal küszködött gyerekkora óta. A térkövezés viszont nagyon tetszett neki, főleg akkor, amikor új anyagokat ismerhetett meg, és esetleg még a művészi hajlamait is kiélhette egy-egy minta összeállításánál. Szerette is nagyon a főnöke, és látott benne potenciát, ezért mindig ügyelt arra, hogy mindent megmutasson, elmagyarázzon neki, valamint megkérte a többieket, a tapasztaltabbakat, hogy figyeljenek oda rá. Legtöbbször gránittal térköveztek, mert olcsó, jó alapanyag és könnyen kezelhető, viszont semmi plusz esztétikai értéket nem ad. Az ismerősöm, Tomi is így gondolta, nem is ez volt a kedvenc alapanyaga, de ha az ügyfélnek erre volt igénye, hát arra kellett törekednie, hogy a leginkább megfeleljen neki.

Egyetemi évei végeztével annyira megtetszett neki ez a térkövezéses munka, hogy nem is kezdett el dolgozni a végzettsége szerinti területen, hanem tovább folytatta a térkövezést. Mikor már úgy érezte, hogy most már mindent megtanult a szakmáról, úgy döntött, hogy céget alapít, mely külföldről a legkülönbözőbb, legváltozatosabb anyagokból készült térköveket szállítja be, a minőségi különlegességekre vágyó jövőbeni ügyfelek elvárásainak megfelelően. Szerencsére több nyelven beszélt, valamint az egyetemi évei alatt kapott arra megfelelő képesítést, hogy képes legyen egy ilyen jellegű cég üzleti tervét megalkotni, illetve megfelelő tőkével és partnerhálózattal belefogni a kemény munkába. Egy dologban azonban kénytelen volt a segítségemet kérni, mert nem tudta eldönteni, hogy a szállítóeszközökre milyen módon tegyen szert. Korábban találkoztunk, és meséltem neki, hogy a munkahelyemen komoly számítgatások folynak, hogy vajon kedvezőbben járna-e az intézet, ha a meglévő gépkocsipark lecserélését nem új autók beszerzésével, hanem flottakezeléssel foglalkozó cégtől való bérléssel oldanánk meg. Tomi is ezen a kérdésen dilemmázott, hogy megérné-e méregdrága kamionokba, teherautókba befektetni, vagy esetleg keresnie kellene olyan flottakezeléssel foglalkozó céget, ahol lehetőség van ilyesfajta haszongépjárművek bérlésére is. Felmerült benne az az opció is, hogy egy fuvarozó céget alvállalkozóként még bevon a projektekbe, de az tűnt a legkevésbé gazdaságos megoldásnak, már amennyiben hosszú távú célokkal rendelkezik az ember, és Tomi azokkal rendelkezett.

flottakezelés
flottakezelés

Én azt a tanácsot adtam neki, hogy a flottakezeléssel foglalkozó cégek felkeresése legyen az első lépése, mert annál kedvezőbb megoldást nem igen találhatott volna. Egyelőre nem is volt akkora tőkéje, hogy akár csak egy teherautó megvásárlásába fektessen, lízing során pedig azon túl, hogy egyszerre akár több fuvart is biztosítani tud majd a cége, lehetősége lesz a későbbiekben átvállalni a kocsik működtetési vagy akár tulajdonosi jogát is. Így is tett végül, megfogadta a tanácsomat, és az üzleti tervét is eszerint állította össze. Sikerült találnia számára optimális járműveket flottakezelő céget is, így hamar összeállította a tervet, és be is nyújtotta, több banknak is, hátha sikeres lesz valahol a hiteligénylése. Egy-két helyről már visszakapta sajnos a negatív választ, de még mindig lelkes és kitartó. Ha minden igaz a napokban megkapja az egyik, ígéretes helyről is a választ. Szorítsatok velem Ti is neki!